Törökország

Az egyetlen olyan ország, melyet négy tenger vesz körül: a Földközi-tenger, az Égei-tenger, a Márvány-tenger és a Fekete-tenger. Természeti szépsége, egymástól teljesen eltérő jellegű tájai, kavicsos és homokos tengerpartjai, kilenc évezred történelmi öröksége az egyik legvonzóbb úticéllá teszik Törökországot. Az évszázadok alatt 12 civilizáció vetette meg lábát az országban, az utókorra hagyva számtalan színházat, palotát, dzsámit, templomot, városkaput, sziklakamrát, karavánszerájt. Kultúrtörténeti szempontból az iszlám Kelethez tartozik, politikai szempontból Európa része. Törökország a hagyományok és a modern élet, a gazdagság és a szegénység, a városok és a falvak közötti ellentétek földje.

Isztambul
A mesés Bizánc, a hajdani Konstantinápoly három nagy birodalom – a Római, a Bizánci és az Oszmán – fővárosa volt. Az Ázsia és Európa találkozásánál épült város mindig fontos összekötő kapocs volt Kelet és Nyugat között. Annak ellenére, hogy Ankara az ország fővárosa, Isztambul maradt az ország gazdasági, kulturális és muűvészeti központja. A város egyedülálló fekvése a Boszporusz partján, a bizánci és az oszmán kor számos lenyűgöző építészeti emlékei, a múzeumaiban és palotáiban fellelhető művészi alkotások révén Isztambul a turisták egyik legfőbb úti céljává vált.

 

Bursa
Az Oszmán Birodalom egyik fovárosa, fürdőinek köszönhetően a bizánci császárok és a szultánok kedvelt pihenőhelye volt. Több, mint 100 mecsetje mellett , megtaláljuk a folyamatosan terjeszkedő ipari terület sok gyárát is. Az Uludag hegység vonzó üdülőhely a téli sport szerelmeseinek.

Trója
Ki ne ismerné a legendás történetet a trójai falóról? A híres háború akkor kezdődött, amikor Paris elrabolta a szépséges Helenát a férjétol és 10 évvel késobb ért véget, mikor a görögök a már jól ismert trójai falóval elfoglalták a várost.


Izmir
Homérosz szülővárosa a Pagosz-hegy lábánál fekszik egy csodálatos öbölben. Az ókori Szmirna a legnagyobb város az Égei-tenger partvidékén, Isztambul után a legjelentősebb török kikötőváros. 1922-ben szinte teljesen a tűz martaléka lett , újjáépítése után egy modern nyugati várossá vált széles utcákkal, pálmafákkal szegélyezett tengerparti sétánnyal, modern épületekkel. Efezosz Az antik korban

Efezosz
volt az egyik legnagyobb kis-ázsiai város. Az itt található Artemisz-templom egyike volt az ókori világ hét csodájának. Efezoszban vannak Anatólia legjobban megőrzött épületei és emlékműi.

 

 

Pamukkale
A „Gyapot Vár” a természet egyik csodája, ahol a forró termálvíz az évszázadok alatt fehér cseppkő medencéket hozott létre. A római Hierapolisz még ma is kedvelt üdülőhely gyógyvízének köszönhetően

Ankara
A Török Köztársaság fővárosa őrzi az ókori Hettita Birodalom páratlanul gazdag gyűjteményét az Anatóliai Kultúrák Múzeumában, valamint a városban található a köztársaságot megalapító Mustafa Kemal Ataturk mauzóleuma is.


Antalya
Antalya a déli üdülőterület központja, számos ókori római város található a közelében, mint Side, Aszpendosz, Perge és Termesszosz.

Kappadokia
Kappadokia, Törökország egyik leglátogatottabb területe történelmével, egyediségével, holdbéli tájképével. Ez a különleges természeti alakulat az Erciyes Dag és a Merendiz Dag vulkán kitörésekor jött létre. Az erózió alakított ki a puha tufakőzetből a szokatlan völgyeket, különös alakú kúpokat, piramosokat. A tufába lakásokat és templomokat vájtak az emberek, és teljes föld alatti városokat is kialakítottak